Már szürke a régen oly csillogó márvány,
már nem nevet szemembe a hatalmas kőbálvány.
Már csak ő áll büszkén a romvárosban dacolva idővel,
már csak sár, mi a szökőkutakból tör fel bűzös gőzzel.
Felnézek a bíborszínű égre,
a napfelkelte új nemzedéket hoz,
vértemet vörösre festi ártatlanok vére,
országom elveszett, nem voltam méltó ősi kardomhoz...
|
|
|