Ha lehull az égből a friss hajnali eső,
s a dombok mögül a napfény tör elő,
virágba borul az ősi természet,
nem fog rajta a vérszomjas enyészet.
Szeretlek, mint szelet a felhő,
szeretlek, te örök tekergő,
szeretem virágzásod, s ha hullajtod leveled,
szeretem zord hideged, s ha jő a tavaszi kikelet...
|
|
|