Kinyitom szemem, csendben feltámaszkodom,
hideg téli szél szökik be ablakomon.
Telihold van, vonítanak a farkasok,
A friss hóra, a fák lombja fest ijesztő árnyékot.
Megfordulok, szemem lassan látni vél a holdfényben,
ágyamon egy sötet árny rajzolódik; földi porhüvelyem.
Felemelem kezem, hunyorogva ránézek,
s a tükörben szellemem néz velem farkasszemet.
Meghaltam, én sem kerülhettem el sorsomat,
indulok hát, nem viszek mást csak hideg kardomat.
Küldetesem örök, mely fogvatartja lelkemet,
vigyázni az őszinte s tiszta szerelmet...
|
|
|