Elültettem egy apró, száraz magvat,
gondoztam és sudár,
szikrázón virágzó fa nőtt belőle,
de a csodás gyümölcs magasan fakadt,
s erőm kevés már,
el nem érhetem, keserűn borulok térdre.
Feladom lassan, s némán nézem azokat,
miket megrontott a téli sár,
mert leestek a fagyos, romlott földre.
Szomorúan állok, lustán eljő a zord tél,
az utolsó virágot is elfújja az ősz szele,
elmegyek hát, folytatom szürke utam,
visszanézek utolszor, s elgondolkodom,
hogy megérte-e...
|
|
|